2. rész
Életem során 9x költöztem (ez a szám, azért engem is meglepett), de eddig csak pár cuccal. Bezzeg most, 3 ember összes lim-lomát vittük magunkkal.
Picivel több, mint egy hétig pakoltam, átköltöztünk egy nap alatt, 3 hete meg próbálunk kipakolni, még nem teljes a siker.
Mivel az új albérleti szerződés aláírása baromi sokat húzódott, nem mertem lefoglalni a költöztetőket. HIBA VOLT!!!!
Amikor végre aláírtunk és elkezdtem telefonálgatni, a legszimpatikusabb pakolósok már „elkeltek”-az egyiktől meg is tudtam, hogy másfél hónappal előre szokták lefoglalni az elsejei dátumokat, mert persze mindenki akkor költözik….tök logikus! Eszembe sem jutott, hogy rajtunk kívül más is költözik, ez is jellemző.
Végül sikerült lefoglalni egy mukit, de gyanús volt, hogy nem igazán kérdezte meg mennyi cuccunk van és csak egy sms-t kért a dátummal, indulási címmel.
PÉNTEK
E-mail.
Rendeltem egy csomó mindent a varrónőnek, Miskolci kiszállítással
kértem anyukámhoz. Persze az értesítő emailt én kaptam Budapesten, hogy
hozzá mikor megy a futár Miskolcon. Vad telefonálgatások következtek.
Anyukámnak persze nem jó az időpont.
Hívom a futárt, hogy esetleg lehet-e hogy nem 9-kor jön, hanem 8:45-kor…
Nem az nem lehet, de 8 kor a strandnál átveheti.
Aha…ami kocsival 3 percre van, de gyalog 10-re és a csomag 25 kiló. ????
Jó, akkor legyen hétfő!
Bölcsőde.
Picit később viszem Csepkét bölcsibe. Szól a nevelő, hogy az igazgatónő beszélni akar velem.
– Hmmm, picit korai még ez – gondoltam
Kiderült, hogy megvolt a közös ki hová kerül óvodába megbeszélés és
Csepke sehol sincs. Év elejétől ezen pörgök, az egész költözést csak
azért csináltuk most végig, hogy ne kelljen óvodát váltania év közben. 2
óvodába írattuk be, nem is értem ezt az egészet.
Anno a bölcsis vezető a kérdésemre, hogy ilyenkor mi a teendő, nem tudta a választ, ahogyan a többi nevelő sem.
Komolyan még soha senki nem költözött sehová?????
Megkérdeztem egy óvodát, mivel fogalmunk sem volt melyik kerültbe
költözünk, ott azt mondta az igazgatónő, hogy a kerületes óvodának
kötelező felvennie a gyereket. Így picit meg is nyugodtam május elején
hiszen, 2 oviba beírattam a kerületesnek felkell vennie, akkor ez pipa.
Na de! Mint kiderült a kerületes óvodának nem kell felvennie, hanem a
kerületben lévő valamelyik oviban kell helyett biztosítani, ami lehet a
kerület másik vége is. Ez még kocsival is szívás nem, hogy gyalog.
Hazarohantam a bölcsiből. Újabb vad telefonálgatás. A körzetes oviba.
Egyszerűen csak azt gondoltam, hogy szombaton beköltözünk és hétfőn
megyek majd a szerződéssel, amit ugye csak egy hete írtunk alá és addig
nem is tudtam volna semmit sem intézni. Az igazgatónő nagyon kedves volt
és megbeszéltük, hogy hétfőn reggel megyek a papírokkal.
Költöztető.
– Szerintem fel kellene hívni őket! – mondom
– Oké, add a számot, felhívom! – mondja
– Hmmm na de hol a telefonszám? – mondom
Gyors, időrendbeli file lefuttatás… Sms-t írtam, de a telefon mizériák
miatt (első rész) az a telefon az első dobozok egyikében lehet.
Leghátul. Legalul. Valahol.
– Szerintem felismerem a honlapjukat, gyorsan kikeresem a neten! – mondom.
30 perccel később.
– Kezdjük el a dobozokat szétszedni! – mondom. Kétségbeesetten.
Leghátul. Legalul. 4 kinyitott dobozzal később, az „Eszti minden is”
feliratú dobozban meg lett. Már csak tölteni kell és kész….
Már hívja is őket.
– Most nem jó épp dolog van, visszahív – mondja ő.
Pár órával később. Fokozatosan…..
1. Nem erről volt szó, nincs nagy autó és csak 2 ember van.
2. Baj van, ez meg az történt, nem tudnak jönni csak délután.
3. Lehet, hogy nem is tudnak jönni.
4. Nem jönnek.
Fél négy van. A helyzet:
• A gyereknek nincs óvodája még
• A pakolás még folyik
• Nincs aki költöztessen másnap reggel.
• Mi már röhögve várjuk mi jöhet még
Csaba telefonálgat.
Siker. Van egy cég, ahol lemondták a délutáni fuvart (lehet másoknál
sincs óvoda és így még sem költöznek). Tudnak jönni nagy autóval, 4
emberrel.
Na, most igyunk valamit.
…..folyt.köv.